Bandee blogja

Szerelők

2010. február 01. 21:16 - Névtelen betelefonáló

Kicsivel fél egy is elmúlt már, mikor megjelentek. Délelőtt 8 és 12 közé ígérték magukat. Csöngettek, majd mondták kicsodák.> A szerelők. A nagy tekercs koax-kábelből és a három nagyobb fajta szerszámosládából magam is rájöttem, de az illem az illem, mégsem a csatornázók jöttek, valamit mondani illik.(Az említett urak miatt a reggeli zuhanyozást halasztani kellett, mert ha nem hallom, mikor jönnek, és nem öltözöm elég gyorsan, az új szolgáltató nem vezet be nálunk semmit.) Íme, bejöttek hát. Érdeklődtek, hogy itt új szolgáltatás lesz, vagy van-e már tévékábel. Mondtam, hogy van, de az üzletkötő felé jeleztük, hogy cserélni szeretnénk. De hogy az nem úgy megy, hogy a fogyasztó kívánsága szerint azt ők cserélik. Az idősebb azt is „felsorolta” hogy itt egyfelé lesz ágaztatva a tévé. Mondom, hogy három. Ráírtuk a szerződésre. De hogy nem, mert itt egy van. (Amolyan még udvariasan szólok, hogy nehogy már ellentmondjon nekem stílusban közölte mindezt.)

Kezdjük a munkát. Mondom a „kedves” idősebb kollégának, hogy a másik szolgáltató szerelője is megállapította, hogy bizony a cserélni kívánt kábel az „magunk között szólva szar”, mintegy alátámasztva csereigényemet. De hogy az a másik... Magyarul: szerelőnk nemes egyszerűséggel ignorálta (és felülbírálta) az előző kábeltársaság szerelőjét. Tette volna akkor is, ha azt mondom, hogy a koax háromszor leégett és két helyen szakadt. Csak mert az elődje mondta. (Illetve meg volt győződve az előd tévedéséről, de ne szaladjunk ennyire előre, egyik szerelő tényleg „tévedett”.)

Szólt, hogy akkor tesztelnék a régi kábelt.
Aha. Csakhogy a kép borzalmas volt, és hát jóváhagyták a cserét is. Nem a fogyasztó kívánsága, ismételte emberünk. Eközben szakmai kritikával illette nálánál modorosabb elődjét. Azt a tényt figyelmen kívül hagyta, hogy a modemet már leszereltük. Persze nem ezzel volt baj. Hanem emberünk modorával. Ugyanis nem volt képes normálisan közölni azt a tényt, hogy a szokásos eljárás a kábelt tesztelni, majd szükség esetén cserélni. Hősünknek azt válaszoltam, hogy nem egy átlagos hülye felhasználó vagyok. Erre ő: én meg nem vagyok egy átlagos hülye szerelő. Amennyiben az úriember képes nem kioktatólag, az átlagfogyasztóval szokványos módon gyakorolni a kommunikáció nemes képességét, eme vitára nem kerül sor.

Felhívtam a figyelmét arra is, hogy az erkélyajtó alatt, mintegy küszöbként vezetett kábel esetleg sérült lehet. Erre kérte, mutassak sérülést. Nem volt rajta. Ha az összes csatlakozó hibátlanságáról meg vagyok győződve, azt hiszem, a sérült kábel logikus gondolat. Erre hősünk rámutatott, hogy ha már sérülés, az az előszobában, a járólap szegélyének felhelyezésekor keletkezett, ugyanis a koax alatta fut. Ebben maradtunk. Közben fiatalabb kollégája csatlakozott a "hálózatra", majd a tévén megjelent a kép. Erre idősebb barátunk kioktatólag megkérdezte, szemcsés-e. Nem volt az. Már csak azért sem, mert a próba során nem volt elágaztatva.

Ezután telefon következett, beszéljük meg az elágaztatás kérdését. A szerelő a telefonban is erősködött, hogy ő bizony meg tudja mutatni a munkalapot és azon márpedig nem szerepel elosztás. Kicsivel kevésbé hagyományos modorú és felfogású társai elkérték volna a mi szerződésünk példányát, ahogyan mint logikus gondolkodású ember, tettem volna én is. Mert azonnal kiderül, hogy lehúzni akarom-e őket, vagy tényleg elírás történt. Utóbbi esetén a szakinak kellemetlen, de az ún. set top box személyes átvételekor jelezni fogom az adminisztrációs hibát, bár emberünk határozott és kulturált fogyasztói szemléletünk határára és önnön korlátain túllépve kiépítette a hármas elosztást. Lelkiismeretesen, az egyik koax dugót szó nélkül cserélve, ugyanis az mint kiderült, nem árnyékolt, így gyenge minőségű. Mindeközben szót ejtett arról is, hogy ők valamivel gyengébb kábeljelet szolgáltatnak, így az elágaztatás valóban ront a képminőségen. Azonban a másiknál az erős jel miatt meg sem lett volna szabad érezni.

A műveletet az internet bekötése követte. Feltettem azt a nem kicsit hülye kérdést, hogy az is koaxon érkezik-e, mint annál a bizonyos hárombetűs szolgáltatónál, vagy másképp. UTP-n, volt a válasz.  (Lényegében vastag és többeres telefonkábel). Ennek bevezetését és kifúrását a fiatalabb kolléga végezte. A "jó modor" kommunikációs nehézségét legyőzve vele első szóra kulturáltan meg lehetett beszélni, a falon hol és miképpen kívánom átvezettetni, illetve a szobában hol kívánom elhelyezni az intetnetkábelt. A csatlakozás megtörtént, ezután idősebb főszereplőnk (immáron normális stílusban) állította be a gépet, ami elsőre nem akart működni, végül teret nyitott a világhálónak.

Távoztukban az idősebbik (szerintem magát meghazudtolva) még tudott annyit mondani, hogy bocs, hogy nem cseréltem kábelt (a hangvétel nagyobb hiba volt), de 99,9%-ig meg voltam róla győződve, hogy nem az a hiba. Ez mind oké, a szaktudását nem vitatta senki, mindössze én is rendelkezem a logikus gondolkodás képességével. Ebbe pedig a sérült kábel, és a kevesebb szerelési tapasztalat is beletartozik. Bár idő és alkalom nem volt rá, e sorokon keresztül üzenem, hogy a jó modor alapkövetelmény, a szaktudás érték, és van egy szerelőm, aki e kettőt képes volt ötvözni. Kívánom, hogy a vakok (itt felhasználók) között jó pár hozzám hasonló "félszeművel" (aki ért hozzá, de nem szerelő) találkozzék majd.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr671721202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása